Az amerikai cég körülbelül 2100 adag vakcináját nem megfelelő hőmérsékleten tárolták, viszont ezekből az oltóanyagokból nagyjából ezret már beadtak - közölték az egészségügyi tisztségviselők a portál szemléje szerint.
A közegészségügyi ügynökség vizsgálja, hogy a nem megfelelő tárolás befolyásolta-e a vakcina hatékonyságát és újra be kell-e oltani az érintett embereket.
A szóban forgó oltóanyagokat egészségügyi dolgozóknak adták be, akiket üzenetben értesítenek az incidensről - mondta Ingemar Hallen, a fertőző betegségek elleni védekezésért felelős orvos Varmlandban.
A Moderna vakcináit forgalmazó Apoteket AB svéd gyógyszertár közölte, hogy vizsgálja a történteket.
A közegészségügyi ügynökség szerint Svédországban mintegy 146 ezer embert oltottak be a koronavírus ellen január 17-ig.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve