Anze Logar szlovén külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón elmondta: országaik 14 naponta rendszeresen egyeztetnek majd az új rendelkezésekről. Egyetértettek abban is, hogy az Európai Bizottságnak (EB) közös cselekvési mechanizmust és normákat kell kialakítania abban az esetben, ha a fertőzöttek száma növekedne.
Mint mondta, kormányaiknak nagy szerepük van abban, hogy amennyire csak lehet, korlátozzák azokat az alkalmakat, amelyek veszélyt jelenthetnek, de nem szorgalmazzák a határok újbóli lezárását.
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter úgy fogalmazott: a közép-európai országok közös célja, hogy elkerüljék a márciusi és áprilisi állapotokat, amikor a legtöbb európai ország lezárta határait a járvány miatt.
A miniszterek a fehéroroszági helyzetről is tárgyaltak. Tomás Petrícek, a cseh diplomácia vezetője jelezte: közös fellépést támogatnak az Európai Unióban a Fehéroroszországban kialakult válság kezelésére.
Ivan Korcok szlovák külügyminiszter úgy vélte: az EU-tagországok külügyminisztereinek jövő hétfőn Brüsszelben egyértelmű jelzést kell küldeniük Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök számára arról, hogy hagyjon fel az erőszakkal, és kezdjen tárgyalásokat az ellenzékkel.
A bécsi ötök vagy más néven a középső ötök kezdeményezésnek Magyarország is tagja. Ez volt az említett országok külügyminisztereinek harmadik találkozója: júniusban Bécsben, júliusban pedig Budapesten tárgyaltak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein közötti békemegállapodások aláírási ceremóniáján vesz részt a washingtoni Fehér Házban, emiatt nem lehetett jelen a szlovéniai találkozón.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve