Habár már egy ideje arról szólnak a hírek a szerb sajtóban, hogy az egészségügyi dolgozók ötszázalékos fizetésemelést kapnak január elsejétől, hiszen rájuk nehezedett és nehezedik ezekben a pillanatokban is a legnagyobb teher a koronavírus-járvány miatt, kiderült, hogy nem az ő fizetésük nő majd legjelentősebben a jövő év elejétől - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.
Sajtóértesülések szerint, amíg az egészségügyi dolgozók ötszázalékos emelést kapnak, addig a katonaság tagjainak ennek a duplájával, vagyis tíz százalékkal nő a fizetésük. Amit Nebojsa Stefanovic védelmi miniszter néhány nappal korábban bejelentett, azt Sinisa Mali pénzügyminiszert megerősítette, vagyis a katonaság tagjainak tíz százalékkal magasabb lesz a fizetésük január elsejétől.
Az egészségügyi dolgozók mellett a közszférában dolgozók bére is emelkedik, várhatóan 3,5 százalékkal nő majd januárban, áprilisban pedig újabb másfél százalékkal. Így az év negyedik hónapjától már az ő bérük is öt százalékkal lesz magasabb a jelenleginél.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve