A dél-európai országban nyilvántartott fertőzések száma 72 ezer fölé emelkedett, ami csaknem 8200-zal több, mint egy nappal ezelőtt. A legelső esetet még január 31-én szűrték ki.
A szaktárca adatai szerint a kórházakban eddig több mint 40 ezer embert láttak el a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés miatt, az elmúlt 24 órában 4300 új esetet kezeltek. Intenzív osztályra összesen 4500-an kerültek, 410-en az elmúlt egy nap során.
Kapcsolódó
Az orvosok több mint 12 ezer pácienst nyilvánítottak gyógyultnak, péntek óta 2900-an hagyhatták el a kórházakat, valamint az egészségügyi intézmények tehermentesítésére létrehozott orvosi felügyelettel ellátott karanténhoteleket és tábori kórházakat.
A járvány továbbra is a madridi tartományt érinti leginkább, ahol a nyilvántartott fertőzések száma 21 ezer, a halálos áldozatoké pedig 2700 felett van. Madridot Katalónia követi több mint 14 ezer fertőzöttel és ezer elhunyttal.
Az Ibériai-félszigeten található autonóm közösségek közül Murciában van a legkevesebb, összesen 802 kiszűrt eset. A délnyugat-spanyolországi tartományban 17-en haltak bele a fertőzésbe.
A legkevesebb esetet az észak-afrikai exklávékból, Ceutából és Melillából jelentették, előbbiben 17, utóbbiban 45 fertőzöttek azonosítottak. A vírus mindkét helyen egy-egy halálesetet okozott.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve