Immár német áldozata is van a koronavírusnak: a Deutsche Welle beszámolója szerint ketten is áldozatául estek a fertőzésnek.
Az egyik áldozat egy 89 éves nő, akit még a múlt héten diagnosztizáltak a vírussal és később tüdőgyulladást is kapott. A másik áldozatról egyelőre nincsenek információk.
Nem csupán néhány hétig, hanem hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni az új koronavírus miatt, a járvány lefékezéséhez pedig minden egyes ember segítsége szükséges - mondta Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter - írja az MTI.
Az egészségügyi rendszer működőképességének fenntartásához mindenképpen le kell lassítani a járványt, amihez mindenkinek hozzá kell járulni. A mindennapi életben ugyanúgy kell védekezni, mint influenzajárvány idején az influenzavírus ellen, és kerülni kell a nagyobb rendezvényeket, például koncerteket.
Az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket le kell mondani, a határérték alatti, de nagyobb szabású rendezvényeknél pedig a járványterjedési kockázat mérlegelésével, esetről esetre kell dönteni.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve