A WHO pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása. (A világszervezet legutóbbi, áprilisi ajánlásában még nem javasolta a szájmaszkok tömeges viselését.)
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az utóbbival kapcsolatban példaként a tömegközlekedési eszközöket, üzleteket, illetve egyéb beltéri forgalmas helyeket említette.
Kapcsolódó
A hatvan évesnél idősebbeknek és az alapbetegségekben szenvedőknek különösen javasolják orvosi szájmaszk viselését az olyan nyilvános helyeken, ahol fennáll a fertőzés veszélye.
A WHO ajánlása emellett a szövetből készült, nem orvosi maszkokkal kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket. Ezeknek legalább három - különböző anyagból álló - rétegből kell készülniük - írta az MTI nyomán az Infostart,hu.
Önmagukban a maszkok nem védenek a fertőzéstől, és nem helyettesíthetik a távolságtartást, illetve a rendszeres kézmosást - fogalmazott Gebrejeszusz.
A WHO főigazgatója szerint a fertőzötteket továbbra is következetesen el kell különíteni, a kapcsolatokat fel kell tárni, a fertőzésgyanús személyeket pedig tesztelni kell. Minden ország számára ez a legjobb védekezés a Covid-19 ellen.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve