Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a szombaton elvégzett 43 ezer 499 teszt alapján 5723 új vírushordozót azonosítottak, vagyis az elvégzett vizsgálatok több mint 13 százaléka bizonyult pozitívnak.
A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 229 ezer 148 ember, vagyis nagyjából minden negyvenedik izraeli fertőződött meg igazoltan a koronavírussal. Jelenleg 68 ezer 586 aktív vírushordozót tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A fertőzési ráta megközelíti a két és felet, vagyis minden két koronavírus-hordozó együtt öt újabb embert fertőz meg. A járvány akkor van visszaszorulóban, ha ez az arány az egyes szám alá esik, és akkor terjed, ha nagyobb egynél.
Hezi Levy, az egészségügyi minisztérium igazgatója szerint az őszi zsidó ünnepek után, vagyis október közepén nem fog visszatérni az ország a zárlat előtti állapotokhoz mindaddig, amíg 10 százalék alá nem süllyed az elvégzett teszteknél a pozitív esetek aránya.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök szokatlan módon szombaton tett közzé a közösségi médiában egy üzenetet. Eszerint a kormány elkövetett tévedéseket, amikor az első hullám után túl gyorsan újranyitotta a gazdaságot, és amikor megkezdték a tanítást szeptember elején. A kormányfő elkerülhetetlennek nevezte az országos zárlatot a jelenlegi helyzetben, noha egészségügyi és gazdasági szakemberek korábban azt mondták, hogy e nélkül is lehetne hatékonyan védekezni.
Netanjahu arra kérte a vallásosokat, hogy ne zárt térben, zsinagógákban imádkozzanak a vasárnap este kezdődő jóm-kipúr ünnepén. A járványügyi szakemberek azt kérték a kormánytól, hogy zárják le a zsinagógákat az ünnepen elsősorban a járványügyi szempontból legfertőzöttebb ultraortodox településeken.
Az elmúlt hét fertőzési adatai arról tanúskodnak, hogy a szeptember 18-19-én, a zsidó újév idején tartott imákon jelentősen terjedt a betegség. A kormány mégsem zárta le központilag a zsinagógákat, hogy helyette a szabad ég alatt, az utcákon és a tereken, vagy otthonaikban, egyedül imádkozzanak a hívők, hanem fenntartotta az újévi ünnepekre meghatározott korábbi korlátozásokat.
A SARS-CoV-2-vírus okozta okozta betegségben február óta 1439-en haltak meg Izraelben, jelenleg közel 1500 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 719-en súlyos állapotban vannak, és 199 embert lélegeztetőgépre kellett tenni - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve