Az elmúlt hetek - magyar szempontból mindenképp - legbiztatóbb hipotézisei közé tartozott, hogy az új típusú koronavírus ellen a magyar oltási rendben kötelezően beadandó BCG-oltás bizonyos fokú védelmet nyújthat. Három amerikai egyetem - a dél-floridai, a louisville-i és a dél-illinois-i - kutatói megvizsgálták a kérdést és a témában mostanában megjelent hét kutatás adatait vetették össze, amelyek alapján arra jutottak, hogy ha csak a Covid-19 betegségnek tulajdonított, hivatalosan is megerősített megbetegedések és halálesetek adatait vizsgálják, az alapján még igaznak is tűnhet a feltételezés.
Viszont, amikor ehhez hozzávették az elvégzett tesztek számát is, eltűnt az összefüggés, úgy ugyanis már nem volt statisztikai bizonyíték arra, hogy a BCG-oltásnak bármilyen hatása lenne a járványra - írja a tanulmány alapján a 444.hu. Vagyis az egymillió lakosra vetített fertőzések és halálozások száma nem attól függ, hogy hol oltják a lakosságot BCG-vakcinával, hanem
csak attól, hogy egy országban egymillió lakosra vetítve hány tesztet végeznek.
Amiből az is következik, hogy a BCG-vel kötelezően oltó országokban a jelek szerint alacsony a tesztelési ráta, és csak az alacsony ismert esetszámból vonták le a téves következtetést, hogy ennek a BCG-oltáshoz lehet köze.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve