Predrag Kon epidemiológus, a szerb kormánynak tanácsokat adó orvosi válságstáb tagja szerint ezen március első hetében kiderül, hogy milyen irányba fog ugrásszerűen változni a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.
“Az esetszámok csökkenése az iskolákba való visszatérés után is folytatódott, és ha ez a tendencia ilyen marad, akkor napi 2000-2600 új fertőzöttre számíthatunk március első napjaiban” – mondta Kon a szerb köztévének. Szerinte Szerbia még messze van attól, hogy “lazítson”, mivel még nincs közel a járvány vége.
Kapcsolódó
A koronavírus elleni oltás negyedik adagjának beadatásával kapcsolatban Kon elmondta, hogy meg kell várni azoknak a kutatásoknak eredményeit, amelyekből kiderülhet, hogy a negyedik dózist életkorhoz kötötten adják-e, avagy sem.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve