A döntést közösen hozták meg a futamok helyi rendezőivel, és az új dátumok kijelölését megelőzően is megbeszéléseket folytatnak majd.
Korábban már az Ausztrál (eredeti időpont: március 15.), a Bahreini (március 22.), a Vietnami (április 5.) és a Kínai (április 19.) Nagydíjat is elhalasztották. Hollandiában május 3-án, Spanyolországban május 10-én, Monacóban pedig május 24-én rendezték volna a futamot.
Kapcsolódó
A Forma-1 szervezői szerdán úgy döntöttek, hogy a járvány miatt a szokásos nyári szünetet gyakorlatilag most elrendelik annak érdekében, hogy a szezont minél több futammal meg lehessen rendezni. Az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve