A két oltóanyagot 627 383 ember önkéntes adatszolgáltatásával hasonlították össze. A résztvevőknek egy alkalmazáson keresztül kellett nyilatkozniuk arról, mit tapasztaltak, miután megkapták a vakcinák valamelyikét. A pácienseket az oltás beadásától számított nyolc napon át figyelték - olvasható a portál szemléjében.
A beérkezett válaszok alapján a következők derültek ki:
- bőrpír a szúrás helyén a Pfizer oltását felvevők 70, az AstraZenecával oltottak kevesebb mint 60 százaléknál,
- szisztémás, az egész testre kiterjedő reakciók az AstraZenecával oltottaknál 34, a Pfizerrel oltottak 14 százalékánál, a második adag után 22 százalék jelezte ezt.
Több mellékhatást jelentettek az 55 év alattiak és a nők, illetve azok, akik korábban koronavírusosak voltak, majd a betegségből felépülve felvették az oltást.
A szisztémás mellékhatásokhoz sorolható a fáradtság, a hidegrázás és a fejfájás is, de a három jelenség közül a fejfájás volt a leggyakoribb. Erre például a Pfizerrel oltottak 7,8 százaléka panaszkodott, a második dózisnál 13,2 százalék.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve