A gyermek koronavírus harmadik fiatalkorú, egyben legfiatalabb belga áldozata. Július közepén egy 18 éves, március közepén pedig egy 12 éves lett a fertőzés áldozata, ők is szintén más súlyos betegségben is szenvedtek.
Baudewijn Catry kormányszóvivő pénteki nyilatkozatában a történtek kapcsán utalt arra: rendkívül ritka, hogy ilyen korban a Covid-19 betegség halálos kimenetelű legyen, de az eset arra is rávilágít, hogy senki sem immunis a kór ellen.
Kapcsolódó
"Nem tagadhatjuk, hogy a vírus ismét köztünk van. Észben kell tartanunk, hogy eddig több mint 9800 honfitársunkat vesztettünk el, és továbbra is nagyon óvatosnak kell maradnunk" - hangsúlyozta az MTI szerint.
Belgiumban az elmúlt két hétben folyamatosan növekszik az azonosított fertőzöttek száma, eddig közel 65 ezer ember kapta el betegséget és több mint 9800-an haltak meg.
A belga kormány csütörtökön a korlátozások további szigorítását jelentette be.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve