James Bullard egy telekonferencia keretében szerdán azt mondta, hogy szerinte a harmadik negyedév átmeneti lesz, a negyedik negyedévben pedig már látványosan erősödik a gazdaság és ez kitart majd jövőre is.
A Fed területi igazgatója a gazdaságot autóhoz hasonlította, ami javításra szorul és ezért le kell lassulnia, de az autó motorjával semmi gond.
Bullard szerint: "A koronavírus eltűnésével a gazdaság újraindul, ha addig mindent jól kezelünk és mindent egyben tartunk".
A Fed-illetékes szerint az amerikai gazdaság akár 50 százalékkal is gyengülhet és a munkanélküliségi ráta elérheti a 30 százalékot. Bullard azzal számol, hogy különösen a második negyedévben nőhet gyorsan a munkanélküliség, de ahogy erőre kap a gazdaság, a munkanélküliségi ráta szintén gyors ütemben javul majd a jelenlegi 50 éves, 3,5 százalékos mélypontra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve