Az eddigi legígéretesebb gyógyszer a koronavírus okozta betegség kezelésére a Remdesivir, amelynek fejlesztésében részt vesz Tomás Cihlár cseh biokémikus, aki interjút adott munkájáról a Radio Prahának. Cihlár a víruskutatásért felelős elnökhelyettes annál az amerikai cégnél, a Gilead Sciencesnél, amely azon dolgozik, hogy a korábban az ebola ellen hatásosnak bizonyult szerét a Covid-19-fertőzés leküzdésére is alkalmassá tegye.
A tudós beszámolójából kiderül, hogy két klinikai kísérletet indítottak a járvány központjában, a kínai Vuhan városában. Az egyik a súlyos betegek gyógyítását célozza. Ebbe a csoportba olyanok tartoznak, akiknek segítségre van szükségük a légzéshez, illetve alacsony a vérük oxigénellátása. A teszten 130-140 beteg vesz részt, amit 400-ra akarnak emelni.
A második csoportban enyhébb tüneteket mutató páciensek kerültek, akik ugyan légzési betegségben szenvednek, de önállóan lélegeznek. Közülük több tucatot választottak ki. A teszt résztvevői naponta egy infúziót kapnak a gyógyszerből, amely 30 percig tart. A kezelés tíz napon át tart. A fejlesztők abban bíznak, hogy idővel rájönnek milyen hatásfokkal használható a Remdesivir a koronavírus-betegség ellen.
Egy beteg esetén az Egyesült Államokban sikerült néhány nap alatt enyhíteni a tüneteket, de ez nem sokat jelent - árulta el Cihlár. A 700 beteget érintő klinikai kísérlet lezárulta után többet tudnak majd mondani. Az ezzel kapcsolatos bejelentéssel néhány héten belül állhat elő a Gilead Sciences.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve