Annak ellenére, hogy a szerbiai kórházak zsúfolásig megteltek koronavírusos betegekkel, és naponta több tucat páciens hal bele a fertőzésbe, Szerbiában továbbra is nagyszámú egészségügyi dolgozó van, aki nem hajlandó felvenni a koronavírus elleni védőoltást - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az illetékesek azonban pontot akarnak tenni ennek a végére, és már csak napok kérdése, hogy mikor teszik kötelezővé az egészségügyi dolgozóknak a vakcinát.
Szerbia egyébként nem az egyetlen ország, ahol nagyon sok az oltásellenes egészségügyi dolgozó. Egyelőre sehol sem fontolgatják azt, hogy a teljes lakosság számára kötelezővé tegyék a vakcinát, viszont számos országban folynak éles viták arról, hogy azoknak, akik letették a hippokratészi esküt, és akikre az emberek rábízzák az életüket és az egészségüket, kötelességük-e beoltatni magukat.
Kapcsolódó
Míg az emberek egy része azt kérdezi, hogy mi mindenben nem hisznek még azok az orvosok, akik nem hisznek az egyik legjelentősebb tudományos vívmányban, addig Olaszország már el is döntötte: a védőoltás nem lehet személyes döntés kérdése olyan esetekben, ahol ez ellentétes a szakmai etika elveivel. Több más országban is fontolgat hasonló döntést.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve