A tisztségviselő - aki egyben az egészségügyi miniszter helyettese - kijelentette, hogy még csak a hullám elején tartanak az országban.
Az új megbetegedések száma a régiók többségében meghaladja a megengedett mértéket, ezért nem zárta ki, hogy a közeljövőben újabb megyék kerülnek a vörös, azaz a legszigorúbb járványhelyzeti besorolásba. Hétfőtől öt megye - Herszon, Donyeck, Odessza, Dnyipropetrovszk és Zaporizzsja - van ebben a kategóriában. A mutatók alapján Luhanszk, Szumi és Zsitomir megyék kerülhetnek hamarosan át a legszigorúbb besorolásba. Már csak hat megye - köztük Kárpátalja - van a jelenlegi legenyhébb, sárga besorolásban, a főváros, Kijev átkerült az eggyel nagyobb kockázatot jelző narancs kategóriába, amelyben még 13 megye van.
Kuzin kijelentette, hogy az öt megye vörös kategóriába sorolása elsősorban a lakosoknak a védőoltás felvételéhez való "komolytalan hozzáállása" miatt vált szükségessé. "Most minden állampolgár választhat: vagy felveszi az oltást, vagy továbbra is a szigorú járványszabályok rendszerében él" - hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy mindenkinek be kell tartania Ukrajnában a kötelező maszkviselést a zárt nyilvános helyeken, az oltottaknak és a Covid-betegségből felépülteknek is.
Ukrajnában a vörös kategóriába sorolt régiókban a szabályok szerint a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.
Ukrajnában hétfőre 9 524-gyel 2 644 694-re nőtt az azonosított új fertőzöttek száma, az elhunytaké 177-tel 60 810-re, az aktív betegeké pedig csaknem hatezerrel 254 466-ra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve