Az elmúlt néhány hét járványügyi adatai azt mutatják Szerbiában, hogy egyre inkább csökken az új fertőzöttek száma, ennek következtében az oltás iránti érdeklődés is csökkent - vette át a helyi média hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó. Milena Turubatović, a Belgrádi Vásárcsarnokon kialakított oltóponton szolgálatot teljesítő orvos szerint érezhetően kevesebben jelentkeznek náluk.
Napi szinten 500 és 1000 közé tehető az oltásért jelentkezők száma, ami szerinte egy ekkora központ szintjén kevés. A jelentkezők 60-70 százaléka a harmadik oltásért jön. Turubatović felszólítja azokat, akik régebben, január és február során kapták meg az oltást, hogy most jelentkezzenek a harmadik adagért, amikor kevesebben a fertőzött, így kisebb kisebb az esélye annak, hogy fertőzöttekkel érintkeztek.
A legutóbbi hivatalos adatok szerint, amelyeket az egészségügyi minisztérium államtitkára, Mirsad Đerlek közölt, Szerbia lakosságának 59 százaléka oltatta be magát, az Együtt a covid ellen orvosi csoport becslése szerint viszont ez az érték mindössze 44-45 százalék, ami nem elég a nyájimmunitás kialakulásához.
Eközben Milanko Šekler virológus az omikron koronavírus-változatról azt mondta, hogy a helyzet sokkal jobb mint gondolták volna, lehet, hogy a vírus „tett egy lépést” afelé, hogy alkalmazkodjon hozzánk, a járványnak egyfajta megegyezés lehet a vége, békekötés közöttünk és a vírus között. Arról is beszélnek kutatói körökben, hogy az omikron egy másik vírus génállományából vette azét, amely az egyszerű megfázást okozza.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve