Több száz gyermek is kórházban van már, és napi 17 ezerre nőtt az újabb covidos megbetegedések száma Romániában - mondta László Attila, a román szenátus egészségügyi bizottságának korábbi elnöke a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában, amelyről az atv.hu számolt be. A szakember a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy mindössze 31 százalékos az átoltottság Romániában.
Az erdélyi magyar nyelvű hírportál, a transindex.ro pedig Vass Leventével az egészségügyi minisztérium államtitkárával készített interjút a kialakult helyzetről és a járvány kezelésére fordított kiadásokról. Vass Levente azt mondta: Romániának relatív nagy kapacitású ellátási rendszere van, az országban összesen 119 ezer kórházi ágy áll rendelkezésére a lakosságnak, ami az EU-s országok átlagánál magasabb.
Egy ekkora rendszer fenntartása és működtetése milyen sok ráfordítást igényel, tekintettel arra, hogy nagyon sok a fix költség, amit akkor is ki kell fizetni ha nincsenek betegek. A negyedik hullám során az egészségügyi minisztérium költségvetését a "fenntarthatósági keretek" közé kell szorítani. Az államtitkár beszámolója szerint a 119 ezer ágyból csaknem 19 ezer foglalt, az intenzív terápiás ágyak több mint 80 százaléka van használatban, így csak a sürgősségi ellátásra maradt kapacitás.
Egy-egy koronavírusos betege kezelése az alapkiadásokat nézve 10 ezer euró (3,6 millió forint), ehhez képest az oltás, amely nagy valószínűséggel megvéd a súlyos megbetegedéstől és a kórházba kerüléstől, mindössze 40 euróba kerül
.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve