Bloomberg (képünkön), aki korábban New York polgármestere volt, 2018. márciusában pedig António Guterres, az ENSZ főtitkára a világszervezet klímaügyi különmegbízottjává nevezte ki, szerdán jelentette be, hogy várhatóan 80 millió dollárt szán demokrata párti politikusok támogatására. Azt szeretné elérni, hogy a szövetségi képviselőházban a demokraták kerüljenek többségbe - idézi az MTI.
A volt városvezető közleményben jelentette be szándékát, hangsúlyozva, hogy véget vetne a republikánusok "abszolút hasznavehetetlen" kormányzásának. "A republikánusoknak a kongresszusban két évük volt arra, hogy bebizonyítsák, képesek a kormányzásra, de kudarcot vallottak" - fogalmazott.
A milliárdos leszögezte: sok a nézetkülönbsége a demokratákkal, különösen azokkal, akik a választásokban csak arra látnak lehetőséget, hogy alkotmányos eljárással elmozdíttathassák Donald Trump elnököt, de az ország nem engedhet meg magának még egy olyan törvényhozást, amelynek tagjaiból hiányzik a bátorság, hogy túllépjenek a pártérdekeken, és nem képesek az összefogásra. A kommünikében Bloomberg nem részletezte, hogy kiket és mely szövetségi államokban kíván támogatni.
Michael Bloomberget politikailag függetlenként tartják számon az amerikai politikai és közéletben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve