Mintegy 8 százalékkal csökkent a háztartások fogyasztása 2020-ban az Európai Unióban. Ez a legnagyobb éves csökkenés, amelyet eddig regisztráltak – közölte az Eurostat számait a hvg.hu.
Az EU statisztikai hivatala szerint a csökkenés a koronavírus-járvány hatásainak tudható be, ugyanis a társadalmi távolságtartást előíró intézkedések, a személyek mozgására és a nem létfontosságú gazdasági tevékenységekre vonatkozó kormányzati korlátozások súlyosan befolyásolták a háztartások kiadásait.
A 2019-es és 2020-as éveket összehasonlítva a legnagyobb csökkenést Máltán regisztrálták (mintegy -22 százalék), őket Horvátország, Spanyolország és Görögország követi, mindhárom ország -16 százalék körüli értékkel.
A legkisebb csökkenést Szlovákiában és Dániában (-2 százalékos), illetve Litvániában és Lengyelországban -3 százalékos) mérték. Magyarországon az Eurostat szerint -4,6 százalékkal lett alacsonyabb a háztartások fogyasztása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve