A hőség és rövidebb várandósság között feltárt összefüggést leíró tanulmány a Nature Climate Change című tudományos folyóiratban jelent meg. A csecsemők egészségét sok dolog befolyásolja, a korai születés azonban fontos tényező, amely később kimutathatóan összefügg az újszülöttek egészségével és a gyerekkori mentális eredményekkel - idézi az MTI hírét a portál.
Az amerikai tudósok az 1969-1988 közötti időszakból 56 millió születést vizsgálva megállapították, a forró napok átlagosan hét nappal rövidítették le a terhességeket. A számítás alapját a napi születési arányszám adta. Összehasonlítottak egy minimum 32,3 Celsius-fokos napi csúcshőmérsékletű napot más évek ugyanazon napjával, viszonyítási pontul 15,6 és 21,1 Celsius-fokos csúcshőmérsékletű napok szolgáltak.
Az eredmények szerint a forró napon és az utána következő napon a születési arányszám megnövekedett és csak 15 nap elteltével normalizálódott.
A vizsgált időszakban évente mintegy 30 forró napot jegyeztek fel, ez 25 ezer születés esetében rövidítette le a várandósságot és több mint 150 ezer terhességgel töltött nap kiesését jelentette. Kimutatták azt is, hogy a klímaberendezések a jelenség hatását egyharmadával csökkenthetik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve