A hedge fundok jóval nagyobb szerepet játszanak a 2016-os amerikai elnökválasztásban, mint amekkorát korábban vállaltak, és ennek abszolút győztese a Demokrata Párt elnökjelöltje, Hillary Clinton volt külügyminiszter - írja a Wall Street Journal (WSJ).
A kockázatos befektetéseikről ismert tőketársaságok tulajdonosai és alkalmazottai együtt eddig 122,7 millió dollárral támogatták a választási kampány indulóit - derül ki a Center for Responsible Politics kutatóintézet adataiból. Ezt több mint kétszerese 2012-es hozzájárulásuknak és megközelíti az összes kampánytámogatás 14 százalékát.
Kapcsolódó
Lejt a pálya
A hedge fundok pontos meghatározása a pénzügyi szektor vállalatain belül nem könnyű feladat, de ez az összeg akkor is óriási, ha tágan értelmezzük az ilyen cégek fogalmát. Clinton-párti csoportok öt legnagyobb donora privát befektetési alapok tulajdonosai és alkalmazottai közül kerül ki - derül ki az OpenSecrets.org hivatalos adatokon alapuló összesítéséből.
A volt külügyminiszter támogatói összesen 48,5 millió dollárt (13,5 milliárd forint, egy focistadion ára) gereblyéztek össze pénzügyi szervezetektől, miközben Trumpnak mindössze 19 ezer (5,3 millió forint) jutott.
Igaz, hogy az ingatlanmágnás az elmúlt időszakot leszámítva nem is nagyon próbált ilyen forrásokat szerezni, sőt kitért az adományok elől, de a többi republikánus csoport, amely másokat támogat, 65,8 millió dollárt söpört be ebből a forrásból, ami arra utal, hogy lett volna kereslet egy másik republikánus elnökjelöltre. A pénz főként Trump elnökjelölt-aspiráns ellenfeleit gazdagította, akik elbuktak vele szemben.
Fordulat
Clinton népszerűsége a hedge fundok körében jól mutatja az idei választásokon kialakul furcsa helyzetet. Például a 2008-as kampányban - amelyet végül a szintén demokrata Barack Obama nyert meg -, mindössze 14 milliót adtak a párt jelöltjeinek.
Pedig a volt first lady a legkeményebb reformtervvel indul a Wall Street megregulázására. Fel akarja számolni a visszaéléseket és be akarja csukni az hedge fundoknak kedvező kiskapukat az adórendszeren.
Csakhogy, ahogy a WSJ újságírói úgy tapasztalják, hogy a Wall Street-i vezetőket aggasztják Trump ismert gyengeségei. Mindenekelőtt nem igazán szeplőtlen ingatlanbefektetői múltja, a nemzetközi kereskedelmi szerződések elleni fellépése és sokak szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külpolitikai megjegyzései. Mindezek alapján kiszámíthatatlannak tartják.
"Trumpisták"
Ez nem jelenti azt, hogy republikánus elnökjelöltnek ne lennének befolyásos támogatói a pénzvilágban. Wilbur L. Ross milliárdos, a hitelből végrehajtott cégfelvásárlások és -átalakítások mestere például pénzgyűjtő vacsorát szervezett a számára, ahol állítólag dollármilliókat adtak össze Trumpnak a befektetési közösség jelen lévő képviselői.
Ross egyetért Trump álláspontjával a kereskedelem, a védelmi politika és a bevándorlás ügyében, megjegyezve, hogy nem ellenzi a kereskedelmi megállapodásokat, csupán a rosszul letárgyalt egyezményeket vetné el.
Voltak, akik átpártoltak az ingatlanmágnáshoz más republikánus jelöltek mellől. Egyikük John Paulson, akinek cége 13 milliárd dollár vagyont kezel. Ő korábban mások mellett olyan reménybeli konzervatív politikusokat támogatott, mint Jeb Bush, akinek családja két elnököt adott az USA-nak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve