Miközben Magyarországon az állami raktárakban elfekvő, lejárt szavatosságú koronavírus-teszteket semmisítettek meg, az Egyesült Királyságban, amely 2021 elején gyors oltási kampányával a fél világot irigykedésre késztette, 4,7 millió koronavírus-vakcina ment pocsékba 2021 októberében., főként azzal az indokkal, hogy lejárt a szavatosságuk – adta hírül a BBC, a Nemzeti Auditáló Hivatalra hivatkozva.
Ebből a mennyiségből az AstraZeneca vakcinája 1,9 millió dózissal részesedett, mivel vizsgálati eredmények szerint a 40 évesnél idősebbek körében előfordulhatott, hogy a beadása után vérrög alakult ki az oltott személy szervezetében. Szakértők összességében úgy vélik,hogy a készlet 20, azaz húsz százaléka ment pocsékba, részben a szavatossági probléma, részben a raktározás hiányosságai miatt. (Az oltásokat mélyhűtésben kell tárolni a beadásig.)
Kapcsolódó
Az AstraZeneca készlet egy részét megmentették azzal, hogy 4,5 millió dózist átirányítottak olyan országokba, amelyekben ezt a készítményt is szívesen fogadták. A jelentést készítő hivatal ezzel együtt úgy véli, hogy a gyors oltási kampánynak köszönhetően rengeteg életet mentettek meg a szigetországban. Az elmúlt év októberéig 87 millió dózist adtak be a briteknek, ami hatszorosa annak, amit az influenzaoltásokból be szoktak adni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve