A PBOC monetáris tanácsának negyedéves ülése után a szervezetnél úgy nyilatkoztak, hogy a felelős monetáris politika mellett ügyelni fognak a gazdasági növekedés stabilitására is. A központi bank elkötelezett a piacorientált kamatreformok irányába, valamint javítani akarnak a devizaátváltás rendszerén is, a jüanárfolyam stabilitásának megőrzése mellett.
A kínai kormányzat a vasútépítési befektetésekkel, a szociális lakásépítések élénkítésével, valamint a kisvállalkozások megsegítésével akarja elkerülni a gazdasági növekedés lassulását. A külső megfigyelők ezeknek a lépéseknek tulajdonítják az augusztusban megugrott gyári termelést és kiskereskedelmi eladásokat.
A programtól függetlenül a PBOC az elmúlt héten 155 milliárd jüan tőkét pumpált a pénzügyi piacokba, hogy csökkentse a hitelszükségleteket az októberi nemzeti ünnep előtt.
A kínai kormány hivatalos célszáma szerint 2013-ban a GDP 7,5 százalékos bővülését kell elérni. Külföldi megfigyelők szerint ez a növekedési ütem reálisnak számít. A Világbank szerint elérhető a 7,5 százalékos növekedés, míg a svájci UBS, a német Deutsche Bank és a japán Nomura szerint 7,6 százalékos GDP-bővülés is lehet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve