A Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött a londoni kormánynak, amely a második szakaszát jelenti az unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében kezdeményezett jogsértési eljárásnak.
Az eljárást az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) tavalyi jelentése nyomán indították meg, amely szerint az Egyesült Királyságban bizonyos importőrök fiktív és hamis számlákkal, illetve valótlan vámnyilatkozatokkal kerülik meg jelentős összegek megfizetését kínai termékek - főleg textiláruk és cipők - behozatalakor. A bizottság további vizsgálatai később megerősítették, hogy a brit hatóságok a felszólítások ellenére sem léptek fel megfelelő módon a 2011 és 2017 közötti időszakban rendkívüli léptékben elkövetett alulértékeléses csalás ellen.
Kapcsolódó
A szakértők számításai szerint a csalás mintegy 2,7 milliárd eurós veszteséget okozott az EU költségvetésének 2011 novembere és 2017 októbere között. Ráadásul az Egyesült Királyság megsértette az áfára vonatkozó uniós szabályokat is, amivel további potenciális veszteségeket okozott a közösségi büdzsének.
Az Európai Bizottság kiemelte: minden tagállam, így az Egyesült Királyság is felelős az uniós jogszabályok megsértésének pénzügyi következményeiért.
A szigetországnak két hónapja van a helyzet rendezésére, különben az Európai Bíróságon folytatódhat az ügy.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve