Kína földi rakétaelhárító rendszert tesztelt, amire nemzetbiztonsági okok miatt volt szükség - idézi a kínai védelmi minisztériumot a Der Standard. A kínai kormány szerint a közepes pályájú rakétaelhárító technológia teljesítette a várakozásaikat, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a teszt nem irányult egyetlen ország ellen sem.
Oroszországgal együtt Kína egyébként többször ellenezte az amerikai THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítését. A pekingi kormány azzal érvel, hogy a rendszer nagy teljesítményű radarja behatolhat a területére.
Az elmúlt hónapokban a kínai vezetés Hszi Csin-ping elnök vezetésével a modernizációs program részeként fokozta a rakéták minden típusának - köztük a nukleáris robbanófejjel ellátott fejlett ballisztikus rakétáknak - a kutatását is - írja a portál.
Peking 2018-ban, majd 2021 februárjában tesztelt rakétaelhárító rendszereke, de az ország több mint 12 éve végez hasonló teszteket az állami média szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve