A világ második legnagyobb gazdaságának több városa feloldja a kerületi zárlatokat, és engedélyezi az üzletek újbóli megnyitását. Az intézkedések enyhítését bejelentő egészségügyi hatóságok nem tettek említést a nagyobb megmozdulásokról.
Az emelkedő esetszámok ellenére Szun Csunlan miniszterelnök-helyettes szerint a vírus gyengül.
Kevesebb mint 24 órával a kantoni erőszakos tüntetések után a hatóságok a Hongkongtól északra fekvő, kiterjedt ipari központ legalább hét kerületében közölték, hogy feloldják az ideiglenes lezárásokat. Az egyik kerület közölte, hogy engedélyezi a tanítás folytatását az iskolákban, és újra megnyitja az éttermeket és más üzleteket, köztük a mozikat is.
Egy több ezer fős kelet-pekingi közösség enyhe tünetekkel rendelkező tagjainak otthon kell maradni. A fertőzöttek lakása felett és alatt három emelettel, illetve ugyanazon az emeleten lévő szomszédoknak is karanténba kell vonulniuk.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve