A lap a párt magas rangú illetékeseire hivatkozva azt írja, hogy Gabriel jelöltségének nincs reális alternatívája. Korábban felmerült, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke lehet Merkel szociáldemokrata kihívója. Schulz már bejelentette, hogy ősztől otthon folytatja; indul a német választáson, hogy a német szövetségi törvényhozás képviselője lehessen, de azt nem erősítette meg hivatalosan, hogy szeretne kancellárjelölt lenni.
Ennek esélye most azért is csökkent, mert várhatóan Schulz lesz Frank-Walter Steinmeier utóda a külügyminisztérium élén, akit a jövő hónapban várhatóan köztársasági elnökké választ a leköszönő Joachim Gauck utódául a nagykoalíció.
Népszerűbb elődeinél
Gabriel szóvivője újságírói megkeresésre nem tágított a párt eddigi hivatalos álláspontjától, amely szerint a szociáldemokraták csak január 29-én döntenek arról, hogy ki legyen a párt jelöltje a kancellári posztra.
A Bild szerint az SPD meghatározó politikusai kedden zárt ajtók mögött tanácskoznak a választási stratégiáról, de a jelölt személyéről nem lesz szó. A lap úgy tudja, Gerhard Schröder, az SPD előző kancellárja arra szólította fel Gabrielt: álljon ki határozottan, hogy jelölt akar lenni, máskülönben kész ő maga ismét ringbe szállni.
A felmérések szerint Gabriel népszerűbb elődeinél a szociáldemokrata párttagok körében, de a legnagyobb valószínűsége továbbra is annak van, hogy a választások után is a konzervatív Angela Merkel lesz Németország szövetségi kancellárja, és marad a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve