A magyarországi mozik 2018-ban 13,98 milliós nézőszámmal 20,11 milliárd forint bevételt értek el - adta hírül a Filmforgalmazók Egyesületének adatait a Világgazdaság. A bevétel az egy évvel korábbihoz képest 97 millió forinttal több, miközben 319 ezerrel kevesebben váltottak jegyet.
Ez azt jelenti, hogy a kimagasló eredményeket hozó 2017-es esztendő után 2018 kisebb megtorpanást hozott, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy 2017-ben a Star Wars: Az utolsó Jedik csaknem 1,13 milliárd forintos bevétellel kasszát robbantott
Kapcsolódó
Miután a 2018-ban egy film sem tudta átlépni a bűvös egymilliárdos határt, a Bosszúállók: Végtelen háború című szuperhősfilm 897 millió forinttal nyerte az évet. A sikerfilmek között kevésbé koncentrálódott a bevételek eloszlása, hét alkotás is 500 millió forint felett zárt szemben a 2017-es néggyel.
A visszafogottabb 2018-as mozilátogatási számok kapcsán a magyarországi filmgyártás szempontjából az a legfontosabb tanulság, hogy több hazai közönségfilmre lenne igény - vélik a gazdasági napilap szerkesztői. Tavalyelőtt ugyanis a Kincsem minden rekordot megdöntve jutott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára csaknem 600 millió forintos bevétellel és közel 500 ezer nézővel.
Ehhez képest 2018-ban egyetlen kiemelkedően sikeres hazai közönségfilm volt, a Valami Amerika 3., amely csaknem félmilliárd forintos eredménnyel a toplista nyolcadik helyén zárt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve