Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta most először lehet magyar parancsnoka ennek a műveletnek.
Kajári Ferenc a KFOR állományát adó huszonhét ország (19 NATO-tag és 8 partnerország) katonájának a parancsnoka lesz. Az állomány jelenleg mintegy háromezer-ötszáz emberből áll, ennyien vannak a műveleti területen. A hadszíntéren lévők számát tekintve Magyarországé a harmadik legnagyobb csapat. A honvédség 1996 óta vesz részt béketámogató műveletekben - folytatta -, a magyar katonák jól felkészültek, kiválóan hajtják végre feladatukat. Korábban több tiszt és főtiszt jelentős pozíciókat töltött be különböző műveletekben.
A KFOR-nál a parancsnok politikai tanácsadóját és a jogi tanácsadó részleg vezetőjét is Magyarország fogja adni, emellett több más tiszt, főtiszt is "kulcsbeosztásokat" fog betölteni a KFOR törzsében.
A KFOR a NATO leghosszabb ideje - 1999 óta - tartó művelete.
Kajári Ferenc szerint nagyon jó a kapcsolatuk a korábbi parancsnokokkal; 2013 óta a KFOR parancsnoki posztját olasz tábornokok töltötték be, akik nagyon jó munkát végeztek. A jelenlegi parancsnokkal, Franco Federici tábornokkal is konzultált több alkalommal - tette hozzá az MTI-nek.
Kérdésre válaszolva a vezérőrnagy elmondta: többször teljesített már külszolgálatot. Először 1996-ban a bosznia-hercegovinai rendezést támogató IFOR misszióban volt összekötő és felderítő tiszt, majd az Afrikai Unió szudáni missziójában szolgált európai uniós tanácsadóként, Afganisztánban pedig egy ciklusban az északi régió felderítő főnöke volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve