"Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti kétoldalú kapcsolatok tovább erősödnek, és a nemzetközi színtéren folytatott együttműködésünk mindkét fél számára sikeres volt az utóbbi időben" - írta a miniszterelnök, hozzátéve: várja, hogy megerősítsék a kormányközi partnerséget; ennek megfelelően ismét meghívta koreai kollégáját, hogy egy alkalmas időpontban látogatást tegyen Budapesten.
Havasi Bertalan szombaton reggel azt is közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök őszinte üdvözletét és jókívánságait fejezte ki az Indiai Köztársaság függetlenségének 73. évfordulója alkalmából Narendra Modi indiai miniszterelnöknek.
"Az utóbbi években folyamatosan erősödő együttműködésünk kitűnő alapot teremtett a további fejlődéshez, amely hitem szerint nemzeteink érdekeit szolgálja" - fogalmazott a kormányfő, aki biztosította India miniszterelnökét arról, hogy Magyarország továbbra is erősen elkötelezett az együttműködés fokozása mellett, még a globális világjárvány okozta nehéz helyzetben is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve