Orosz hírforrások szerint a krími szakadár kormány tisztségviselője a találkozón biztosította a világszervezet főtitkárhelyettesét afelől, hogy a Krímben minden alapvető emberi jogot biztosítottak és ezután is biztosítanak. Hangsúlyozta, hogy a "Krími Köztársaság, mint az Oroszországi Föderáció újból létrehozott alanya" nyitott és demokratikus, kész a párbeszédre minden érdekelt nemzetközi szervezettel. "Hasonlóan nyitott álláspontra számítok az ENSZ részéről, amely szervezetnek hatalmas tapasztalata van különböző programok megvalósításában a Krím területén" - jegyezte meg Temirgalijev.
A Krím Oroszországhoz csatlakozásával kapcsolatosan a tisztségviselő emlékeztette az ENSZ képviselőjét, hogy az önrendelkezési jog szerepel a világszervezet alapdokumentumaiban. Felhívta a figyelmét a hágai nemzetközi bíróság Koszovó státusáról 2010 júliusában hozott döntésére.
"Ily módon mi teljességgel meg vagyunk győződve afelől, hogy a március 16-án megtartott krími népszavazás legitim, valamint megfelel az ENSZ normáinak és a nemzetközi jognak" - szögezte le a kormányfő-helyettes.
Rámutatott arra, hogy a népszavazást szervező bizottság adatai alapján a referendumon több mint nyolcvan százalékos részvétel mellett a szavazók csaknem 97 százaléka támogatta az ukrajnai autonóm terület Oroszországhoz csatlakozását.
Kitérve a népszavazást és az Ukrajnától elszavazást ellenző krími tatárokra közölte, hogy legalább 20 százalékos arányban biztosítják számukra a képviseletet a köztársaság legfelső hatalmi szerveiben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve