A közeljövőben jóval nagyobb nyomást szeretnénk gyakorolni azokra, akik, annak ellenére, hogy munkaképesek, nem hajlandók munkát vállalni, kizárólag szociális segélyekből élnek - mondta Peter Pellegrini szlovák kormányfő a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.
A tervek szerint lefaraghatnák vagy akár - három hónap után - teljesen le is állíthatnák a segélyek fizetését azoknak, akik visszautasítják a munkaügyi hivatalok állásajánlatait.
Szlovákiában nagyjából 100 ezer betöltetlen állás van, miközben a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában körülbelül 150 ezer állástalant regisztrálnak. Így ezek foglalkoztatása enyhíthetné a munkaerőhiányt. Ráadásul például csak a tavaly elfogadott 33 projektnek köszönhetően kilencezer új munkahely jön létre hamarosan.
A kormány nem szeretné, ha a cégek a munkaerőhiány miatt fordítanának hátat Szlovákiának. Az állástalanok munkába állítása mellett a bérek növelésével akarják elérni, hogy egyre többen térjenek haza a nyugat-európai országokból is. A kormányfő elismerte, Szlovákia nem kerülheti majd el, hogy a jövőben egyre több külföldi, elsősorban ukrán és szerb vendégmunkás dolgozzon a helyi üzemekben.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve