Elindulhat ugyan a következő hónapokban a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának építése is, ám a nagyobb gondot az okozza, amit a kínai áruk tömegeinek szállítása okozhat a magyar vasútnál - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
A szerelvények Budapest érintésével haladnának nyugat felé, kivéve, ha megépülne a magyar fővárost elkerülő körgyűrű. Az első esetben a szűk közlekedési keresztmetszet miatt állandóan óriási dugók lennének, amelyek a személyszállító szerelvényeket is érintenék.
A második esettel az a gond, hogy a V0-snak nevezett vasúti szakasz becslések szerint több mint 360 milliárd forintba kerülne, azaz a 4-es metró nagyságrendjébe esik. Az utóbbira abban is hasonlít, hogy sok szakértő szerint olyan pluszszállítási kapacitást hozna, amelyet nem lehet kihasználni. Ráadásul mivel nem esik az EU-s közlekedési folyosókba, az unió nem adna rá pénzt, így a magyar adófizetők pénzéből kellene kiépíteni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve