A munkáltatóknak és a szakszervezeteknek két hetük maradt a bérmegállapodásra, legkésőbb a január 25-26-án esedékes bérszámfejtésig ugyanis meg kell születnie az egyezségnek - mondta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.
Az áruházláncok többsége arra készült, hogy bruttó 180 500-ról 200-202 ezer forintra emelkedik a garantált bérminimum, ehhez képest a végül 195 ezer forintban megállapított legalacsonyabb szakmunkásbér új helyzetet szült. Erre reagálva mindkét félnek új ajánlattal kellett előállnia - a szakszervezetek az üzlethálózatok esetében változatlanul arra törekednek, hogy bruttó 210-215 ezer forint legyen a legalacsonyabb bér az áruházi munkakörökben.
A viták homlokterében nem csak a 400 órás munkaidőkeret és a túlórák három évre emelt elszámolása áll - amiről több áruházlánccal is tárgyalnak -, Karsai Zoltán a lapnak jelezte, hogy van egy harmadik sarkalatos pont is. A KASZ elnöke hangsúlyozta: a több műszakban alkalmazottak többhavi munkaidőkeretében a munkáltató elvileg akár azt is megtehetné, hogy egy hónapban csak egy napot, egy vasárnapot ad ki pihenőnapnak, a többi 29 napon pedig dolgoztat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve