A hondurasi elnök testvére, Juan Antonio (Tony) Hernández kábítószer-kereskedelem miatt áll bíróság előtt New York Manhattan negyedében. A vádirat szerint éveken keresztül kokainszállítmányok tonnáit csempészte az Egyesült Államokba, és ehhez élvezte a bátyja - a jelenlegi elnök - támogatását is - írja az MTI.
A per nyitóbeszédében a helyettes ügyész a többi között azt hangoztatta: a vádlott személyesen vett át dollármilliós kenőpénzeket a bátyja részére, a többi között a Köpcöstől is. A Köpcös vagy spanyolul El Chapo - polgári nevén: Joaquín Guzmán - a mexikói Sinaloa kábítószerkartell vezére volt és az idén júliusban ítélték életfogytig tartó börtönre New Yorkban.
Perbeszédében Jason Richman kifejtette, hogy a tavaly Miamiban letartóztatott Tony Hernández "kifinomult, államilag támogatott szervezet" kulcsfigurája volt, aki a hondurasi kormányzat és rendőrségi tisztségviselők támogatásával tevékenykedett. "Ami nagyon lényeges, hogy a vádlott a testvére, Honduras jelenleg hivatalban lévő elnöke védelmét élvezte, akihez szabad bejárása is volt" - fogalmazott az amerikai helyettes ügyész. Elmondta azt is, hogy Tony Hernández ennek köszönhetően annyira magabiztos - ahogyan Richman fogalmazott: arrogáns - volt, hogy a kokaint tartalmazó csomagokra ráíratta a neve kezdőbetűit is.
A hondurasi elnök hivatala először közleményt adott ki azzal, hogy a manhattani szövetségi bíróságon Hernández elnököt nem vádolták meg azzal, hogy El Chapótól, a mexikói drogbárótól fogadott el pénzt. Majd később maga Juan Orlando Hernandez elnök is reagált a Twitteren. Azt írta: "száz százalékig hamis, abszurd és nevetséges", hogy pénzt kapott drogkereskedőktől. "Ez még az Alice Csodaországban történeténél (Lewis Carroll meséje) is komolytalanabb" - fogalmazott mikroblog-bejegyzésében Honduras 2017-ben újraválasztott elnöke.
A perben egyébként az ügyész azt is bizonyítani kívánja, hogy Hernández elődje, Porfirio Lobo, aki 2010 és 2014 között volt a közép-amerikai ország elnöke, szintén jelentős kenőpénzeket kapott a kábítószer-kereskedőktől.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve