A nemzetközi bankközi devizapiacon délután 2 órakor 1,2274 dolláron jegyezték az eurót, napi szinten 0,62 százalékkal drágult a közös európai fizetőeszköz. Napi maximumán 1,2296 dolláron állt a jegyzés, ami 2014 decembere óta a legmagasabb érték - írta az MTI.
Miközben az egész világon, de különösen Európában, egyértelmű jelei vannak a fenntartható növekedésnek, a globális értéktőzsdéken újabb és újabb rekordok dőlnek meg még úgy is, hogy a befektetők elkezdték beárazni a központi bankok rendkívüli gazdaságélénkítő intézkedéseinek visszavonását.
Kapcsolódó
Utóbbi nézetet még inkább alátámasztotta az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa decemberi üléséről múlt héten közzétett jegyzőkönyv, amelynek tanúsága szerint a döntéshozók hamarosan megkezdhetik a nyilvánosságot felkészíteni arra a döntésre, hogy elindul a monetáris szigorítás.
Az euróövezeti pénzpiacok már 70 százalékra becsülik annak esélyét, hogy az ECB még az év vége előtt 10 bázispontos kamatemelést hajt végre, szemben az egy héttel korábbi 50 százalékkal.
Mindazonáltal nem az ECB az egyetlen nagy jegybank, amely változtatásra készül. Kuroda Haruhiko, a japán nemzeti bank kormányzója hétfőn pozitív képet vázolt fel a távol-keleti ország gazdaságáról és az inflációról, aminek következményeként a jen négyhavi csúcsra drágult a dollárral szemben. Már a múlt héten terjengtek olyan értesülések a pénzpiacokon, hogy a Bank of Japan csökkentheti eszközvásárlási programjának évi 80 ezer milliárd jenes keretösszegét.
Victoria Clarke, az Investec befektetési tanácsadó cég közgazdásza rámutatott, hogy az euró árfolyamának a legfrissebb támaszt egyértelműen a német kormányalakítási tárgyalásokat övező optimizmus nyújtotta. A Németországot 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjainak képviselői az újabb közös kormány megalakítását célzó tárgyalások megkezdése mellett foglaltak állást pénteken Berlinben. A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) küldöttsége pártjuk illetékes testületeinek a hivatalos koalíciós tárgyalások elkezdését javasolják.
A címlapkép forrása: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve