A választásokra készülő román kormánynak sikerült ugyan kiharcolnia Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hogy június elsejétől nyolc százalékkal emeljék a közalkalmazotti béreket és visszafizessék a nyugdíjasoktól tavaly január óta jogtalanul levont egészségbiztosítási járulékokat, a kincstár viszont üres.
Daniel Chitoiu gazdasági miniszter elmondása szerint a tervezett szociális többletkiadásokra mindössze augusztus végéig van a költségvetésben elegendő fedezet, ezért a kabinetnek új forrásokat kell találni ahhoz, hogy a GDP-arányos költségvetési hiány ne lépje túl az új IMF-megállapodásban foglalt 2,2 százalékot.
A Victor Ponta vezette kormány tagjai naponta újabb és újabb ötletekkel állnak elő, legutóbb a kőolajipari társaságok rendkívül magas jövedelmére vetettek szemet. Daniel Chitoiu gazdasági miniszter bejelentette, hogy az év végéig elkészül az energetikai szektor különadóját részletező törvénytervezet, amelyet már 2013 elején bevezetnek. A tárcavezető szerint a bányajáradékok mértékét a jelenlegi 3,5 és 13 százalék közötti szintről európai uniós szintre tervezik emelni. A kőolajipari vállalkozások extraprofitjának megadóztatása már az előző kormányciklusban is felmerült, amikor az OMV román leányának a Petromnak egy év alatt elért egy milliárd euró közeli nyeresége valósággal kiverte a biztosítékot a bukaresti vezetésben. A miniszterelnök azt ígérte, hogy a törvény kidolgozásakor figyelembe veszik az érintett energetikai cégek álláspontját is.
Szenvedélyadó után chipsadó, söradó?
A két évvel korábbi, sikertelen próbálkozás ellenére ismét napirendre került az egészségtelen élelmiszerek megadóztatásának lehetősége is. Az ötletgazda, a frissen kinevezett Vasile Cepoi egészségügyi miniszter azonban ez alkalommal nemcsak a gyorséttermi illetve a nagy mennyiségű sót vagy cukrot tartalmazó élelmiszerekre vetne ki sarcot, hanem a sörre is.
Az egészségtelen táplálkozás miatt jelentősen megugrott az elhalálozások száma, a többletadó célja az egészségtelen élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítása. Az alkoholtermékek, jövedékiadó-kötelesek, természetes tehát, hogy az alkoholos sör is ebbe a kategóriába tartozzon - fogalmazott Cepoi, aki hangsúlyozta: a törvénytervezet részleteinek kidolgozása még folyamatban van.
Romániában, 2006-ban úgynevezett szenvedélyadót vezettek be, azzal a céllal, hogy visszaszorítsák a dohányáru és a szeszes italok fogyasztását. Ezer szál cigarettánként tíz eurót, egy liter alkoholra pedig 2 eurót kell fizetni, a bor és a sör azonban adómentességet élvez. Jelenleg a 200 ezer hektolitert meghaladó kapacitású sörgyártók 0,748 euró jövedéki adót fizetnek hektoliterenként, ez alatt a mennyiség alatt 0,43 euró az adó hektoliterenként.
Világbanki hitelből adóhatósági átszervezés
A román kormány szerdán jóváhagyta azt a megállapodás-tervezetet, amely szerint Bukarest egymilliárd euró hitelt kap a Világbanktól. A készenléti hitel legfontosabb feltétele az adóhatóság működésének átszervezése. A kormány nem győzte hangsúlyozni, hogy a hitelre csak biztonsági okokból van szükség, a keretből nem terveznek pénz lehívni, így kamatköltség sincs. Bár a részletekről egyelőre keveset lehet tudni, helyi hírforrások azt állítják, hogy az egymilliárd euró évi 0,25 százalékos kamat ellenében áll Bukarest rendelkezésére, a védőháló három év alatt tehát 7,5 millió euróba kerül az országnak. Románia egy évvel ezelőtt kötött az IMF szervezésében kétéves elővigyázatossági hitelmegállapodást 5,3 milliárd euró értékben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve