Ha a szerbiai nyugdíjasoknak kifizetett havi nettó összeg a GDP 11 százaléka alá esik, akkor 2018. április 1-jétől ismét évente kétszer fogják összehangolni a nyugdíjakat a kiskereskedelmi árakkal és részben a GDP növekedésével - idézte a Magyar Szó a munkaügyi minisztérium bejelentését. Szerbiában 1,7 millió nyugdíjas él.
Az emelés mértékéről a szakminisztérium javaslatára a kormány dönt. A jelenlegi számítások szerint kétszázalékos GDP-növekedésre lenne szükség 2017-ben ahhoz, hogy a kormány évente kétszer - április 1-jén és október 1-jén - összehangolja a járandóságot a kiskereskedelmi árak alakulásával.
Kapcsolódó
Milojko Arsic, a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karának tanára arra figyelmeztet, hogy nem jó megoldás évente változtatni a nyugdíjak összehangolásának módján. Ehelyett hosszú távon stabil megoldásra lenne szükség. Az infláció már nem két számjegyű - eredendően ez tette szükségessé az évi kétszeri összehangolást.
A nyugdíjasok többsége úgy érzi, hogy a majdnem három évvel ezelőtt történt nyugdíjcsökkentés örök érvényű lesz. Az erről szóló törvény szerint azonban a csökkentés a 2014 novemberétől 2017 végéig tartó időszakra vonatkozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve