A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken közölte, hogy októberben a magánszektorban 161 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 5 százalékról 4,9 százalékra csökkent. Az adat kissé elmarad a várakozásoktól, elemzők 175 ezer új alkalmazott felvételére számítottak októberben.
Az alkalmazotti létszám növekedésének üteme lelassult, amit elemzők természetesnek tartanak, mert a munkaerőpiac közel van a teljes foglalkoztatottsághoz. A munkahelyek száma az idén eddig havi átlagban már csak 181 ezerrel nőtt a tavalyi 229 ezerrel szemben.
Az amerikai tartalékbank kamatpolitikájának kialakításakor elsősorban a munkaerőpiac helyzetére és az inflációra figyel. Janet Yellen, a Fed elnöke szerint a gazdaságnak havi 100 ezer új munkahelyet kell teremtenie, hogy lépést tartson a munkaképes korú lakosság növekedésével.
A decemberi kamatemelést az is valószínűvé teszi, hogy a bérek gyorsuló ütemben nőnek, októberben 10 centtel, 0,4 százalékkal emelkedtek az átlagos órabérek a szeptemberi 0,3 százalék után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve