A moszkvai munkaügyi minisztérium bejelentette, hogy 10,3 százalékkal emelik a nyugdíjakat, ezzel a nyugdíj átlagos összege 144 dollárnyira emelkedik. A fogyatékos gyermekek szociális támogatása 214 dollár lesz. A háborús veteránok járadéka 546 dollárra megy fel, a Szovjetunió Hőse, a Szocialista Munka Hőse kitüntetettjei, valamint a radioaktív sugárbetegség áldozatai 5,5 százalékkal kapnak többet az eddiginél - közölte a TASZSZ.
A Rzeczpospolita című konzervatív varsói lap emlékeztetett arra, hogy a nagyvonalú emelés még az inflációs veszteség pótlásához sem elegendő. A moszkvai jegybank prognózisa szerint az infláció mértéke idén 12-14 százalékos lesz. Ezen belül sokkal nagyobb a nyugdíjasok kosarában az átlagénál jóval nagyobb aránnyal részesedő alapvető élelmiszerek drágulása - a kenyér ára fél év alatt két-háromszorosára ment fel, a káposztáé egyes körzetekben 50 százalékkal emelkedett.