Csaknem 238 millió embernek van állása az EU-ban, ami minden eddiginél kedvezőbb foglalkoztatási szintet jelent. 2017-ben a foglalkoztatottak száma több mint három és fél millióval haladta meg az egy évvel korábbi adatot.
Az is megállapítható azonban, hogy az egy foglalkoztatottra jutó munkaórák száma az elmúlt években tapasztalt emelkedés ellenére még mindig elmarad a 2008-as gazdasági válságot megelőző szinttől. Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy nőtt a nettó jövedelem és mérséklődött a szegénység. A súlyos anyagi nélkülözés minden idők legalacsonyabb szintjére esett vissza - az érintettek száma 2012-höz képest 16,1 millióval csökkent.
A technológiai fejlődés hatását vizsgálva azonban nehéz felbecsülni, milyen következményekkel jár a jövőben az automatizálás és a digitalizáció, ezért 2018-as jelentés kiemelten foglalkozik a munka változó világával - közölte az Európai Bizottság.
A jelentés a technológiai innováció, a demográfiai változások és a globalizáció kapcsán felvetődő lehetőségek és kockázatok elemzésére irányul. Bemutatja, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy ezek a fejlemények mindenki hasznára váljanak - írta az MTI.
(Átírják a Munka törvénykönyvét - ezt a cikket olvasta?)
A kép forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve