Szerbia két legnépszerűbb téli üdülőhelyén, Zlatibiron és Kopaonikon gyakorlatilag telt ház van, a hotelekben és panziókban már csak márciusra lehet szobát foglalni. A hosszú hétvégén megközelítőleg ötvenezer vendég pihent az üdülőhelyeken - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Vladimir Zivanovic, a zlatibori idegenforgalmi szervezet igazgatója szerint ebben a körzetben mintegy harmincezer ember töltötte a hétvégét.
"Megteltek a hotelek, és már a kisebb magánszállásokon sem találni szabad ágyat. A vendégek 98 százaléka hazai, de elenyésző számban Szlovéniából és Montenegróból is érkeztek turisták" - mondta az igazgató, aki szerint januárban is valamivel többen voltak, mint egy évvel korábban.
A raskai körzethez tartozó Kopaonikon sem lehet szabad szállást találni, itt 15-20 ezer vendég van jelenleg. Az egészségügyi helyzet miatt nem tudunk több vendéget fogadni, telt ház van mindenütt. Legközelebb március közepére lehet szobát foglalni" - mondta a helyi idegenforgalmi hivatal vezetője Radenko Cvetic.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve