Japánban a koronavírus-járvány miatt visszaeső lakossági kereslet hatására 2016 decembere óta először csökkentek a fogyasztói árak áprilisban.
A japán statisztikai hivatal pénteken azt közölte, hogy a (jegybank által leginkább követett) friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolt maginfláció éves összevetésben 0,2 százalékkal csökkent. Elemzők kisebb, 0,1 százalékos csökkenésre számítottak a márciusi 0,4 százalékos emelkedést követően - írta az MTI.
A jegybank inflációs célja két százalék.
Az áprilisi átfogó infláció 2016 novembere óta a legalacsonyabb, 0,1 százalék volt a márciusi 0,4 százalék után. A maginfláció, amely nem tartalmazza az élelmiszerek mellett az energiaárakat sem, 0,2 százalék volt áprilisban a márciusi 0,6 százalékot követően.
A japán központi bank 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból. A fogyasztói árak emelkedésének üteme azonban azóta sem közelítette meg a Bank of Japan (BoJ) 2 százalékos célszámát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve