A tokiói kormányhivatal pénteki jelentése szerint a fogyasztói árak 1,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest tavaly decemberben Japánban. Novemberben 0,9 százalékos volt az éves árcsökkenés. A decemberi árcsökkenés 2010 áprilisa óta a legnagyobbnak bizonyult - írja az MTI.
A piac 1,1 százalékos csökkenést várt decemberre.
Az érték jócskán elmarad a japán jegybank 2 százalékos inflációs céljától.
Az előző havihoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak decemberben, míg novemberben 0,5 százalékos volt a havi árcsökkenés.
Az élelmiszerárak kiszűrésével képzett maginfláció 1,0 százalékos árcsökkenést mutatott a novemberi 0,9 százalékos éves árcsökkenés után.
Az árcsökkenéshez nagymértékben hozzájárult a közüzemi szolgáltatások árának, 6,1 százalékos esése a novemberi 5,4 százalékos éves csökkenés után. Az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal csökkent decemberben a novemberi 0,2 százalékos csökkenés után.
A szállásdíjak 33,5 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest a kormány belföldi turizmus fellendítésére hozott intézkedéseinek köszönhetően. A programot később a fertőzésszám növekedése miatt felfüggesztették.
A fogyasztói árak 2020 egészében 0,2 százalékkal csökkentek az előző évihez képest, ami négy éve az első éves árcsökkenés volt Japánban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve