Ahogy azt mindenki pontosan előre látta, a radikális baloldali politikai irányzatokat tömörítő Sziriza párt elnökének, Alekszisz Ciprasznak sem sikerült tegnap összehoznia egy kormányzóképes pártkoalíciót Görögországban - jelentette a BBC. Ciprasz csalódottan jelentette be, hogy nem tudta összeütni a megszorításellenes baloldali koalíciót. Hozzátette, hogy a két nagy párt, a választásokon elsőnek befutott konzervatív Új Demokráca és a harmadik szocialista Paszok, amelyek az elmúlt fél évben tető alá hoztak a második görög segélycsomagot, eleve nem voltak nyitottak az elképzeléseire.
Annak kevesebb hangsúlyt adott, hogy a kommunisták is megtagadták az együttműködést, és a tárgyalóasztalnál a korábban nyitottnak látszó mérsékelt Demokratikus Baloldal párttal sem sikerült egyezségre jutnia. Mindennek belátásához azonban két napra volt szüksége, míg Antonisz Szamarasz, az Új Demokrácia első embere már hétfőn este visszaadta hétfőn reggel kapott kormányalakítási megbízását.
Széllel szemben is meg kell próbálni
Harmadikként Evangelosz Venizeloszon, a Paszok első emberén a sor - ha a választások első három helyezettje nem tud kormányt alakítani, akkor ideiglenes kabinet áll föl a heteken belül tartandó új szavazásig. Venizelosz, aki az elmúlt évben pénzügyminiszterként szolgált, jelezte, hogy dolgok jelen állása mellett nincs esély a kormányalakításra, de azért komolyan fogja venni az államfő erre szóló megbízását - idézte a politikust az AP.
A bibi az, hogy a Paszok nagyon népszerűtlen. A 2009 őszi választásokat 44 százalékos aránnyal nyerte meg azzal az ígérettel, hogy munkahelyteremtő programot indít. Ehhez képest kiderült, hogy az ország költségvetési hiánya jóval nagyobb az athéni statisztikai hivatal adatánál, és elkezdődött a görög válság, amelyben egymást követték az egyre durvább megszorítások.
A párt januárban nyolc százalékon állt, ehhez képest a hét végi választáson elért 13 százalék nem is rossz. A gyűlölt rendcsinálás végrehajtóját illető utálat mellett azonban korrupciós gyanúk is árnyékot vetnek a pártra, így érthető, hogy Venizelosz az esélytelenek nyugalmával lát hozzá koalícióalakítási kísérletéhez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve