A görög bankok rendkívüli tőkejuttatásának plafonját (ELA) 2 milliárd euróval 78,9 milliárd euróra emelte az ECB a szerdai döntése alapján. Ez szó szerint életmentő a görög bankok számára, hiszen kizárólag ezen a csatornán jutnak forráshoz, miután az euróövezeti jegybank már nem fogadja be a görög államkötvényeket fedezetként. Piaci megfigyelők szerint ez egyben azt is jelenti, hogy lassan szinte a görög bankok teljes betétállománya ELA-forrás lesz.
A Reuters görög kormánytisztviselőkre hivatkozva közben arról tudósított, hogy Görögország 200 millió eurós részletet törlesztett az IMF felé szerdán. Májusban - egészen pontosan 12-én - azonban további 750 millió eurós hiteltörlesztés vár még a csőd szélén álló országra. Eközben még fennállnak az aggodalmak is amiatt, hogy az ország kifut a pénzből, hacsak nem sikerül dűlőre jutni a nemzetközi hitelezőkkel, hogy további forrásokhoz jusson a számára megítélt mentőcsomagból. Athén kedden azzal hozakodott elő, hogy az EU és az IMF között nézetkülönbségek vannak, ami hátráltatja a megegyezést a hitelezőkkel. Ezt az állítást a trojka közös közleményben cáfolta szerdán.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve