Görögország a szerbiai turisták egyik kedvenc nyári célpontja, a görög hatóságok azonban újabb intézkedéseket hoztak a koronavírus-járvány miatt, amelyek azokra a turistákra vonatkoznak, akik gépkocsival vagy autóbusszal utaznak Görögországba - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az új rendelkezés szerint egy gépkocsiban legfeljebb két felnőtt tartózkodhat, a kiskorú gyermekek természetesen utazhatnak a szülőkkel.
Az autóbusszal utazókra vonatkozó szabály jármű ülőhelyeinek maximum 50 százalékát vehetik igénybe az utasok, minden második ülést szabadon kell hagyni, és az utazás ideje alatt az utasoknak végig viselniük kell a védőmaszkot. Az autóbuszok klímaberendezése sem használható, az ajtóknál pedig kötelező a fertőtlenítőszer elhelyezése. A görög hatóságok nem tették kötelezővé, de azt ajánlják, hogy a buszvezetők és az utasok közé szereljenek plexiüvegből elválasztó falat.
Ezek a rendelkezések a kisbuszokra és a mikrobuszokra is vonatkoznak. Ha a járműnek hét ülőhelye van, akkor a sofőrön kívül két utas tartózkodhat benne, ha pedig kilenc férőhelyes, akkor három utast szállíthat. Görögország június elsején nyitja meg a határokat a turisták előtt, az athéni repülőtér pedig június 15-től fogadja a járatokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve