A milliárdos pár héttel a november elején tartandó félidős választások előtt tért vissza politikai gyökereihez és ezzel ismét táptalajt adott azon találgatásoknak, miszerint 2020-ban indulna az elnökválasztáson - idézi az MTI.
Bloomberg, aki a róla elnevezett médiavállalkozás tulajdonosa is, a közösségi oldalon jelentette be, hogy regisztráltatta magát a pártban. Döntését azzal indokolta, hogy Donald Trump elnöksége idején akár alkotmányos válság is fenyegethet.
"Az Egyesült Államok történetének kulcsfontosságú pillanataiban a két párt egyike védőbástyaként szolgál azok ellen, akik az alkotmányt fenyegetik. Két évvel ezelőtt a Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvencióján én figyelmeztettem e fenyegetésekre" - írta Instagram oldalán Bloomberg. Hozzátette: azért regisztráltatja magát ismét demokrata pártiként, mert úgy gondolja, hogy demokratákra van szükség a fékek és ellensúlyok biztosításához. Erre - mint írta - "rendkívül nagy szüksége van nemzetünknek".
A 76 éves Bloomberg, aki az Egyesült Államok nyolcadik leggazdagabb embere, sokáig demokrata párti volt, majd 2001-ben - mielőtt indult New York város polgármesteri székéért - republikánus lett. Kétszer választották újra, 2007-ben hagyta ott a Republikánus Pártot, és azóta függetlenként politizált.
A kép forrása: AFP/Ludovic Marin.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve