Nem kerül sor találkozóra - mondta Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Tasnim iráni hírügynökségnek. A Tasnim arról faggatta Zarífot, hogy tervez-e találkozót Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel vagy más tisztségviselőkkel az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülése alkalmával. Az eseményen Trump és Haszan Róháni iráni elnök is részt vesz.
Trump legutóbbi párbeszédre vonatkozó felvetésével kapcsolatban hivatalos álláspontunkat az elnök és mi is ismertettük - tette hozzá az iráni diplomácia vezetője. Az amerikaiak nem őszinték, és szankciófüggőségük nem teszi lehetővé a tárgyalás semmilyen formáját - szögezte le Zaríf.
Washington kedden újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciók egy részét az iszlám köztársasággal szemben.
Trump május elején felmondta a 2015-ös többhatalmi atomalkut, amelyet sokszor bírált. Az amerikai elnök jelezte: a büntető intézkedések visszaállításával maximális nyomást akar gyakorolni Teheránra. Ugyanakkor többször beszélt arról is: kész a párbeszédre Iránnal annak érdekében, hogy új, átfogó megállapodást kössenek, amely megnyugtatóan rendezi az iszlám köztársaság vitatott tevékenységeit, köztük ballisztikus rakétaprogramját.
Az amerikai vezető figyelmeztetett: "az iráni rendszer választás előtt áll". Teherán vagy változtat fenyegető és destabilizáló magatartásán, és akkor visszatérhet a világgazdaság körforgásába, vagy továbbra is a gazdasági elszigetelődés útját járja - szögezte le.
A kép forrása: Shutterstock/Borna Mirahmadian.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve